Pontosan már követni sem tudom, de úgy saccalom picivel több mint másfél év telt el az utolsó post óta, két szilveszter és két karácsony plusz egy nyár.
Alapvetően pozitív a tavalyi év mérlege, mozgalmas volt, melós, időnként piszkosul nehéz máskor szórakoztató és kihívásokkal teli. Sokan tisztában vagytok az életem mozzanataival, de talán mégsem vagytok mindenre kiterjedően eléggé jól informáltak.
Nagyon-nagyon zanzásítva megpróbálhatom felidézni. Lássuk csak talán kezdem azzal amire a legkevésbé vagyok büszke, visszaszoktam a cigire. Nem is értem magam, jól ment, jól bírtam, de egyedül maradtam. Az a személy aki segített, motivált ebben ekkor már több mint fél éve nem volt része az életemnek. Predesztinálva volt a bukás.
Aztán jött 2013 nyara ami úgy ahogy eltelt, betöltöttem a harmincat, és baromira nem úgy sikerült ahogyan szerettem volna, de azért hálás voltam azért, hogy azon a napon mindenkivel találkozhattam aki fontos volt vagy még ma is az számomra. Különböző állásokkal próbálkoztam, voltam ételfutár, raktáros egy hangszerboltban, aztán egy ambiciózus srác nyomdaipari kisvállalkozásánál mindenes, s mindeközben elvállaltam egy családi ház komplett burkolását, szóval az egy hónapos vízi hulla hozzám képest friss volt mint egy kisnyugdíjas hajnal hatkor. Még ez év novemberében kezdődött A mélypont, a kis Mazdám tönkrement és szinte csak vashulladék árban tudtam eladni, a lakásomba még ugyanazon a napon betörtek és elvitték a laptopomat, meg néhány apróságot, természetesen biztosításom akkor még nem volt. Azt hiszem ezen a napon gyújtottam rá újra. :(
Szerencsére addigra mire elveszítettem újfent az állásom, össze tudtam rakni egy kis pénzt, és egy kis kölcsönnel megtámogatva megvettem a Fiat kombimat, ami a fehér színéből és a közel négy méteres hosszából kiindulva a fehér patkány nevet kapta. Azóta is megvan. :) 
A decembert munka nélkül vészeltem át, a Karácsonyt húgommal töltöttem. Januárban már minden mindegy alapon bármit elvállaltam volna, és akkor fb-on jött egy ajánlat... Egy ismerősöm apukájának cégénél gályáztam napi 5 ezer forintért. Csőszerelést, és egyéb szakmunkákat végeztem, tulajdonképpen éhbérért, hajnaltól estig, a mínuszokban, Zsámbékon, a Budai várnegyedben, a Dunán horgonyzó Kláris nevű irodahajó gyomrában... Amikor például a melegített vízzel kevert gipsz megfagy a szabad levegőn mielőtt a meg tudna kötni, illetve a Dunán egy hajó fenekén ülve a fagypont közeli víztől néhány centiméter vaslemez választ el... na azok a helyzetek már nem tartoznak a viccesen "csak egy kicsit hideg" kategóriába. Mindegy, mindig megfogtam a munka végét, tudtam, hogy ez sem tart örökké. Talán február környékén már sikerült is elhelyezkednem a Baldasztiéknál, egész jónak mondható 180 nettós fizetésért. A Sas utcában megvették az MKB Bank épületét amit szórakozóhellyé, kávézóvá és mainstream kávézóvá alakítottak. Nekem kellett volna az épületben bizonyos karbantartási munkákat elvégeznem, felügyelnem, de 3 hónap után kiderült, hogy nem jól mennek a cégnél dolgok, így meg kell válnunk egymástól....
Folyt köv...
 

Szervusz kedves.

Gyors leszek és rövid mert már mindjárt reggel van.
Iszogattam szóval nem vér-komolyan venni de a mai napom tényleg kicsit kiborítóra sikeredett a témát illetően...

Vannak az életemben nők és férfiak akik úgymond barátaimnak, ismerőseimnek vallják, tartják magukat és ez kölcsönös volt mind ezidáig úgy gondolom.

Ugyanakkor nem tudom megérteni sokuk esetében, miért gondolják azt rólam, hogy én egy érzéketlen tahó, bunkó, hülye vagyok? Egy adott dologgal miért kell hetekig, hónapokig rágni valakinek a fülét? Miért kell nekem harminc évesen bohócot csinálnom magamból azért, hogy nálam fiatalabb, számomra kedves, szimpatikus emberekkel leülhessek egyet enni, inni vagy beszélgetni? Tényleg ennyire nem lehet megtisztelni azzal, hogy nem raboljátok az amúgy is drága és kevés időmet, energiámat a hitegetésemmel?

Jobb ha most ezt itt offolom, mert túlságosan sok bennem az indulat és a frusztráció.

A kérdések természetesen költőiek voltak és csak az vegye magára akinek inge, más ne.
Feel free to take questions... 

Helló olvasó, szervusz kicsi blogom.

- Az írás vége felé  járok már , tudom kronologikusan nem idevaló az a tájékoztatás amit most  ide beszúrok, de hátha van némi értelme annak, hogy néhány órával az írás kezdete után visszalépek a kezdőponthoz és óva intek a folytatástól minden olyan olvasót akinek a hozzám fűződő már meglévő vagy most fejlődő, kialakulóban lévő érzéseire tekintettel releváns útmutatást adhatok a folytatást illetőleg... NE ismétlem NENENE, ne olvasd tovább kérlek. Zagyvaság, értelmetlenség, szánalom.... pfff -  

Visszaolvastam a blogot, és ittam is már egy keveset, szokásomhoz híven. Varga pincészet, furmint félédes, kedvenc lesz ez is!
Igyekeztem visszafogni magam, nem írni, de nem megy. Úgy tűnik időről-időre valahogy sikerül azzal a tévképzet-tudattal kábítanom saját magam, hogy van olyan aki ezt itt olvassa rajtam kívül. Végül is mindegy, hiszen legalább én olvasom, és így már megéri hajnalokba menően párna fölött görnyedve kattogni a tasztatúrán.

Olvasod vagy sem, nem tudom,  örüljek-e Neked?! 

Mostanság, - ahogy régen is - a fő csapás, próbálom megtalálni Önmagam és keresem az utam. 
Pontosan két hónapja sőt picit több már, hogy utoljára írtam ide, de azóta is Önmagamnak próbálom bizonyítani a létre való alkalmasságot. Egyedül és önerőből. 

Szégyellni való, egyedül lassan megőrülök, és feladom, de gyáva vagyok bárkire is alapozni, újra hinni ,bízni. Talán egyszer, majd valamikor de most még nem.  
Belefáradtam. Kimerültem. Minden alkalommal nekem kell küzdenem, és ez most túl sok energiát vesz el, amiért pedig nem kell, az nem érdekel.

Most nem kívánkozik a társaság, nem esik jól már a figyelem sem mióta újra...

Tulajdonképpen leírnom ide azt amit a szemedbe nézve nem mondtam el akkor mikor lehetőségem volt rá, olyan mintha egy jó nagy T-bones steak elfogyasztása után a tányéron otthagytam volna neked a csontot és a köret java részét.
Nem teszem. A hús, ha akarod csak és kizárólag egyedül a Tiéd.

Azt hittem, fene tudja talán normális is lehet. Olyan mint ahogy mások is csinálják, úgy emberi módon. Felhívjuk egymást beszélgetünk, összeülünk. Nevetünk, egymás szemébe nézünk és kicsit kutakodva feltételezésekbe merülünk. Vajon hogy van mostanság? Boldog? Nem túlzó kíváncsiskodásra adni a fejünket csak amennyire egy kicsit bátorkodunk kockáztatni, amíg még gond nélkül vállalhatóan, nem unottan szívesen végighallgatnánk a másik gondjait, bajait. Talán iszunk egy pohár bort, és messzire elmeredve a múltban, azokat a történéseket nem firtatva....

Nem megy, ne haragudj.
Azt hittem tudom kezelni, azt gondoltam én irányítom az érzéseimet. Önuralom? Felejtsd el.
Elég volt.
Ócska kis dohos ízű fogcsikorgató félelem tart távol tőled. Görcsösen rettegek a gondolattól, hogy újra és újra le kell mondanom, el kell engednem, és újra jössz, beviharzol és megint. És én hülye vagyok és megint ugrom. Sajnálom.
És talán már nem. Megfogalmazhatatlan. Birtokolsz és uralsz. Kedvedre rázom a csörgős sipkámat és bukfencezem. Elmúlt majdnem. Küzdelmesen, hosszan, de kis híján el. Eddig. Aztán Egyetlen pillanat alatt oda hónapok kitartó munkája, erőfeszítések hada. 

elég
nincs több időnk már 
megöregszünk, éljünk is
szeretlek, szerelemmel de akármennyire fáj, ha beledöglöm is, ha nem kellek és nem teszel valamit én ... bármennyire is nem imponáló gyáván odébbállok.

Van még néhány korty a pohár alján. Töltök még. Fura ez a furmint. Kellemes fanyar, picit kesernyés mint a mosatlan szőlő héja, ugyanakkor nem annyira édes de AZ és friss mint egy igazi Tokaji. Telitalálat.

Tévképzeteim vannak. Félreértelmezéseim. Vajon miért gondoltam azt, hogy még kell a férfi aki lehetek? Vajon miért akartam azt hinni, hogy még érdekel a sorsom? Sosem fogok válaszokat kapni, de talán nem is akarok.
Borzasztó érzés valakire vágyni. Valakire vágyva arról álmodni...
... arról képzelegni, hogy ránk üzen ráérsz este? Hiányzol, gyere át és beszéljük meg, és javítsuk meg.... Kegyetlen dolog egy ilyen szívnek az, ha jön egy üzenet segíts kérlek...

Idióta, meggondolatlan, teljes mértékben degenerált pöcsnek érzem magam.
Életre nem való, használhatatlan senki, vagyis használható senki, már nem tudom melyik helytálló.

már nem érdekel
Mindjárt reggel. 

Olvasod vagy sem, nem tudom,  örüljek-e Neked. Tudasd velem. Már nem értelek, már nem értem magunkat. Jó volt újra néhány percig, óráig és tudom most újra a pokol jön hetekig, hónapokig. Már ez sem, nem-nem érdekel. 
Hagyj vagy szeress 
csak dönts végre kérlek

Sokat, nagyon sokat gondolkodtam az utóbbi időben. A hibáimon, a hibáidon. Ami történt. Volt időm. Másképp csinálnék pár dolgot. Változnék, átértékelnék. Fontos vagy és ez Örök! Tudom most azt gondolod, ez hazugság, akkor miért nem voltam ott amikor szükséged volt rám?! Nagyon fontos és értékes, el sem tudom mondani mennyire. Önző voltam, csak arra figyeltem amire nem kellett volna. A saját félelmeimre, kételyeimre. Ez volt az oka! Rád kellett volna odafigyelnem, belátom, te voltál a gyengébb, a védtelenebb a kapcsolatunkban, bár igyekeztél nem ezt a látszatot kelteni előttem. Féltem ha majd én leszek a gyengébb nem leszel majd mellettem. Most azt gondolom ezen változtathatunk, közösen. Az a kis dög a sarokban azt mondja "rajta, folytassátok, még nincs nagy baj, jó úton haladtok, nem ment tönkre semmi...", de a kis szemét csak nekem súg ilyeneket... nálam lakik velem él és még vendégségbe sem megy egyedül hozzád... és én egyedül hiába is hiszem el amit mond. Kevés vagyok. Lehetek sokkal több, de csak akkor ha segítesz. Ha akarsz és akarod. Másképp nem megy. Másképp, a segítséged nélkül, együtt sem menne. Nem úgy, nem olyan jól. Egyedül nem csinálhatom. Értelmetlen volna.

Nem tudom miért reménykedek még mindig. Nem tudom miért hiszem azt, bármikor tudnám folytatni. Talán még változhatnak a dolgok. Hiszen Te mondtad. Én viszont tudom mi az ami nem változik és ezért hiszek még mindig. Amit érzek az első perctől kezdve állandóan itt van... ez fix!
Benned már csak a rossz emlékek, rossz érzések, el nem ért közös célok vannak? Nem volt másunk, mindig a pillanatnak éltünk? Részemről másként néz ki a dolog. Bennem élénken élnek a szép emlékek is! Sok apróságot és értékes emléket idézek fel nap mint nap, többnyire akaratlanul. Sokszor nem is maguk a történések azok amik emlékezetessé váltak, hanem az érzések és az egymásról megtanult nagyon fontos apró tudnivalók, kis titkok, szokások, gondolatok, érzések, benyomások, odamondások... A helyzetek amikbe együtt kerültünk, és a spontán megtörtént olykor-olykor viccesen vagy éppen balul elsült meglepetésszerű élmények amiket egymásnak szereztünk. Tudod, írhatnék egy kis ötperces regényt erotikával és szexualitással túlfűtve de úgy gondolom hogy azokat a kincseket, az emlékeinket megtartom magunknak. Csodálatosak voltak. Az elsőtől az utolsóig. Félek, elfelejted ezeket és csak a rosszra emlékszel, pedig rengeteg szép és vidám emlékünk is van amit felidézhetnénk. 
Nehéz úgy írni, hogy ugyanazon gondolatok és érzések az olvasóban - benned - kronologikusan ugyanakkor jelenjenek meg mint íráskor bennem. Te most biztosan nem azt gondolod és érzed amit én.

Annyira szívesen írnék példákat a jó dolgokra, csalnék mosolyt az arcodra és a szemedbe huncut csillogást ahogyan rég, csak engedned kellene egy picit... Annyira kikívánkoznak a gondolataim, legalább annyira mint a könnyeim, de még nem jött el az idejük, még nem engedem.

Talán a mi volt kérdést hozzávetőlegesen nagy vonalakban sikerül átadnom.... Mi történt? Beléd szerettem, egymásra támaszkodtunk. Éltünk, örültünk, kétségbe estünk. Tévképzetekre alapoztunk, titkoltunk, szerelembe estem, racionalizáltál, és talán nem hitted el, nem hittél bennem... gyűrűzött, kétkedve hittem el hogy többet érek, december lett, Karácsony, és te felnyitottad a szemem, tervezni kezdtem, célt akartam, megtanítottál tenni érte... Én nem figyeltem Rád, az érzéseidre! Nem figyeltél rám, az érzéseimre! Sikerült bántanom akaratlanul, azt akit szeretek, pedig nem akartam. Minden alkalommal sikerült valamilyen komoly hibát elkövetnem. Valamit nem úgy csinálni ahogy kellett volna, ahogyan szerettem volna. Kezdve a legapróbb figyelmetlenségekkel, haladva a legnagyobb és legtiszteletlenebb-sértőbb meggondolatlan kijelentésekig. Számtalanszor akkora baklövéseket művelve, amiket én magam sem bocsájtok meg magamnak. Ez visszafelé is igaz, de mindig igyekeztem magamban tartani és nem bántani, nem lelkiismeret furdalást okozni, mert hibázhatunk, tévedhetünk sőt ...de tanulnunk kell belőle és ha megbánjuk akkor talán nem fordul elő többet. Ezt -  most úgy látom - még mindkettőnknek gyakorolnunk kell.  

Késő van, vagy korán. Mindegy, ha van még borom folytatom.... de mégsem. Majd legközelebb.
Ami VAN, illetve annak a hiányát ami nincs azt ma már nincs erőm kifejteni, elfáradtam.
Borom még van, de hiába... erőm már fogytán... 

Helló.

Kezdhetném azzal amivel mindig. Visszaolvasással.
Minek? A múltat megéltem, emlékszem szinte mindenre, ami le van írva az pedig már ott van, felesleges ecsetelnem.

Helyette most szeretném elmondani ami van. Volt és ami már nincs. Vagyis inkább aki...nincs. Ahogyan és amiként én megéltem. Amikor együtt, máskor külön. Viharosan. Előre is elnézést kérek, időnként megeshet, hogy nyersen fogalmazok majd, vagy vulgárisan. Megengedem magamnak. Most. Kivételesen.

Elhelyezkedem kényelmesen, és kibontok egy üveggel, most azt hiszem vöröset, Áldomást, csak ez bírja a meleget...javaslom tedd Te is ezt.

Bánt, zavar, foglalkoztat, dühít. Leláncol, felszabadít, újra és újra belém hatol. Csontig, gyomron, görcsön, fogcsikordulva. Majdnem könnyezve. Szisszenve, mély levegőm elfogyott, remegve, reszkető ajkakkal, ökölbe szorítva. Érzem és tudom nem szabadna Rád gondolnom. Nem akarok. NEM megy. Cikáznak bennem a kérdések, a miértek, a hogyanok. Megint görcsöl. Nem jönnek a válaszok, üvöltenék. Kínlódom, felveszem a telefont kikereslek, leteszem. Újra felveszem fenn vagy face-n, Rád írnék de meggondolom magam. Kilépek, letiltom. Kikapcsolom a netet. Az asztalon landol már nem érdekel. Leroskadok, megbolondulok. Nincs reményem. Könny gyűlik a szemembe de visszaküzdöm és összeszorított fogakkal ráhunyorgok a kis szemétre. Ott ül a sarokban. Mindig. Már régóta velem él. Kis aljas dög. Mindig résen van. Követ mindenhová. Mikor már kezdem megszokni és elfelejteni emlékeztet, hogy márpedig velem marad. suttog. megerőszakolja a tudatom. csak még egyszer ...
Kibaszott üres hétköznapok, idegőrlő hétvégék. Túl sok ébren, haszontalanul töltött idő. Túl sok idegesítő ember. Emberek. Zavarnak. Tennem kell valamit. Változtatni akarok. Túl sok idő amit nem magamra fordítok. Túl sok gondolat amit köréd építek. Nem tudatosan. Nem tudom megmagyarázni. Reggel első, éjjel utolsó. Napközben inkább már nem figyelek oda. Nem merek. Tudom, hogy elég egy pillanat. Munkában, vezetés közben. Kell a napszemüveg.  Fájsz. A hiányod fáj. Miért voltál? Miért nem vagy itt? Találd  már ki mit akarsz... mond meg miért nem?! Kérdések megint, folyamatosan. Nem tudlak, nem látlak. Folytatnom kell ezt még? Zűrvan. Kiürült a pohár...

Sziasztok.

Lassan de biztosan ez az év is véget ér, ismét készíthetem az éves mérleget mit sikerült elérnem, és mi az ami a jövő zenéje marad. Úgy érzem nagyon nem nem kell megerőltetnem magam, kevés sikert könyvelhetek el.
Siker talán az, hogy letettem a bagót több mint egy hónapja, bár ezt is megtehettem volna jóval hamarabb.
Siker, - bár nem az én érdemem teljes mértékben - hogy találtam valakit aki segített megváltoztatni az életemet. 

Tulajdonképpen ennyi. Persze értek apró örömök, csalódások, de úgy vélem ezek nagyjából kiegyenlítik egymást, és nem döntik az év mérlegét semmilyen irányba.

Jövőre, ha lesz jövő év néhány dolognak változnia kell majd.

Boldog Karácsonyt kívánok kedves olvasóimnak! :)

Üdv mindenkinek ismét. 

Ügyes-bajos életem vezérfonalával jelentkezem most, talán lesz akit érdekell de szinte biztos, hogy a nagy többség ügyet sem vet rá.

Természetes, most is visszaolvasással kezdtem. Mik azok a gondolatok amik helyt álltak az idő forgatagában és mik azok amik tévesnek bizonyultak?! Tessék vissza olvasgatni ha kimaradt volna :) 

Kezdjük egy kis visszatekintéssel. Az elmúlt hónapokban, hetekben történt...megismertem egy nőt. Talán helyesebb ha úgy fogalmazok találkoztam egy gyönyörű nővel, akiről rögtön éreztem, hogy meg kell ismernem.  
Nos a sztori zanzásítva így hangzik... találkoztunk, beszélgettünk, közel kerültünk egymáshoz és határokat léptünk át. Talán eleinte nem is akartuk komolyan venni, talán nem hitte el egyikünk sem, hogy ebből kapcsolat lehet, hogy fontossá válhatunk egymás számára...én már biztosan tudom! Mégis, megtörtént a szerelem. Nem akartam, nem terveztem, még tiltakoztam is ellene, de itt van és mindent felülírt. Sokszor gyötrelmes, küzdelmes és reménytelen, máskor minden tökéletes és helyén van, erőt ad, megnevettet és örömkönnyet csen a szemem sarkába. Sokszor hibáztunk, megbántottuk egymást de megbocsájtunk és továbblépünk, mert a szeretet elég ahhoz, hogy  továbblépjünk.... 
Ez eddig nem is túl izgalmas, bármelyik szerelem sikertörténete kezdődhetne így, de miénk azért mégsem volt ennyire egyszerű...
Brake...
Ahhoz, hogy minden érthető legyen nagyon sok magánéleti jellegű részletet kellene írói eszközökkel lefestenem. Érthető okokból ezt nem tehetem meg, de talán azzal még nem árulok el túl sokat.... de mégis! :)

Talán mindegy is. Storyline-t kellene kezdenem megint annak több értelme lenne...

Egye fene... ha van olvasóm akit érdekelne egy újabb storyline az tegye meg, hogy jelzi nekem...:)

 

Szervusztok kedves olvasóim. Tök jó dolog a stat. Látom mikor, milyen böngészővel firefox-xal vagy safari-val... sőt még a felbontást is. :)

Ismételten eltelt közel egy hónap az utolsó blogpost óta. Rengeteget dolgoztam, kevés időm volt és ezután még kevesebb lesz :(. Most valahogy mégis úgy érzem jó ha pötyögök kicsit és talán nem ártana ha legalább hetente kaparnék ide valami izgalmasat.
A cím az előző post egy vezérfonalára utal, ez a post azt a szálat kívánja tovább görgetni.

In medias res.... 

Ez a post Hozzád és Neked szól Kincsem! Fogalmam sincs mi sül ki a végére belőle, de most ez nem lényeges.
Tudom, hogy azt mondtam nem vagyok az a típus aki mélt írogat. Talán lesz módunk még személyesen is beszélgetni ezekről a dolgokról, sőt még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy személyesen már rég túl is leszünk ezen a beszélgetésen akkor amikor ezt olvasod, de úgy döntöttem élni kívánok az író szabadság eme kötetlen időbeniségével.

Ismered az életem jelenlegi szakaszát, tudod, hogy nehéz időszak áll most előttem. A jövőmet illetőleg minden bizonytalan, de bízom benne, hogy egy valami talán nem. Benned akarok bízni! Szeretném tudni, hogy .... nem, mégsem megy nekem az írás. :(

Egy ideje, úgy érzem amikor együtt vagyunk, hogy érzel valamit irántam, és vársz tőlem valamit. Nem vagy hősszerelmes típus, ezt mondtad, de ezt nehezemre esett akkor elhinni. Talán megőrültem? Talán csak hallani szeretted volna azt a szót...? Félek kicsit attól, hogy ha kimondom azt amit érzek azzal frusztrállak téged, mert te nem tudod még viszonozni, vagy nem is akarod..... Kissé összezavarodtam. Mást diktál az eszem és a szívem. :( -

Jobb lenne ha összeszedném a gondolataimat. Ez így csak a gondolatok összevisszasága, amiből a képzett társításaim és gondolatmenetem ismerete híján semmi értelmeset nem lehet leszűrni. 
Kicsim.
Folytatom majd, ha addig személyesen nem....
jó éjt 

Szokás szerint kezdjük ismételten szabadkozással, sem időm, sem energiám, sem kedvem, sem indíttatásom nem volt mostanában blogoláshoz. 

Most sincs sok de alvászavarral küzdök így gondoltam kiírom a gondolataimat, hátha ez segít. 
Oks összegezzük. Magánéletre az elmúlt két hétben nem sok időm volt, és fura mód ez most, hogy már körvonalazódni látszik a rövidtávú jövőbeni időbeosztásom, amiben hasonlóképpen kevés időm lesz erre, nem annyira bosszant. Tulajdonképpen talán kellett is egy kis szünet. Nem szeretnék túlságosan elvakultan belerohanni valamibe amiből nem jöhetek ki nyertesen. Mondhatnám azt is hogy félek kockáztatni, de már késő. Döntés meghozva, felelősség vállalva.

Valahányszor - mint most is - átgondolom, mit miért is csinálok és vállalok, nem értem meg magam. Nem cselekszem racionálisan. Legalábbis nekem nem úgy tűnik. Tudom mit akarok és mire van szükségem, ha viszont azt is tudom hogy ezeket nem kaphatom meg akkor mégis miért küzdök? Mi értelme van harcolni valamiért amit sohasem érhetek el? Mi értelme a sok energiának, időnek? 

Sokszor láttam már más pároknál kedves kis üzeneteket, hűtőkön asztal sarkán, ajtóra ragasztva.... Csak ennyi... Szeretlek édesem.... hiányzol....

Nem kínzom most tovább magam, megpróbálok aludni. Az idő mindent megold, vagy majd én ha megunom a várakozást...   

Itt vagyok ismét. Igen még élek. Helyzet az, hogy szégyen ide vagy oda de vissza kellett olvasnom hol hagytam abba... :)

Khhmm szóval a konklúzió az körvonalazódni látszik bár a végkifejlet még erősen befolyásolhatja. Tulajdonképpen magánéletben még mindig ugyanaz a keserédes szituáció fűszerezi és határozza meg a mindennapjaimat. Várok, alkalmakat keresek, őrlődöm. Már majdhogynem megszoknám az aktuális helyzetemet, lassan-lassan el is kezdeném élvezni... majd újra a realitás macskaköves sugárútján találom magam. Azt hiszem jobb lenne tisztába tenni a dolgaimat, hogy újra, tisztalappal, előröl... sokadjára.
Amikor az ember egy óvatlan összepillantásban megismerkedik valakivel, pontosan még nem tudhatja a lelkének mekkora darabját teszi kockára, de a szívében érzi. Őrületes, elementáris ösztönjáték, amiben még azt sem tudjuk mit és mennyit nyerhetünk, de azonnal mindent felteszünk tétnek. Túl vagyok ezen. Csak szerencse kell, talán nyerhetek. Nyerhetünk mindketten, de veszíthetünk is. Ezt most nem taglalnám mélyen szántóbban.

Lekötöm magam. Dolgozom, mint mindenki más. Próbálok jobb lenni. Több lenni. Fejlődni.
Változtatok az életemen, a külsőmön, és megpróbálom kihozni a lehető legtöbbet és legjobbat a körülményeimből, az adott pillanatokból. Igyekszem a hibáimat javítani, a hiányosságaimat pótolni.
Sokaknak ez kevésnek tűnhet, de egy nap alatt nem lehet megváltani a világot. Én nem erre születtem...

Mik történtek mostanában? Jártam a Szemlő-hegyi barlangban. Csodálatos volt! :)
Autócskára szereltettem egy sportdobot, kellemes kis duruzsolós hangja lett, megérdemelte már, hamarosan átlépi a kétszázezer kilométeres bűvös határt! :) Kapott szép üléshuzatot, dísztárcsákat és bordó szelepsapkákat. Egész pofás lett. Tegnap beszereztem életem első nemesacél gyűrűjét az  Árkádban. Régóta vágytam rá, és sikerült találnom egy szép darabot ami a stílus váltásomhoz éppen passzol! :D
Megleptem magam a stílusváltás jegyében egy szép elegáns nadrággal és két hozáillő inggel a Zara boltocskájából. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így döntök, de elegánsabb irányba váltok. Az első darabok megvannak, a többiek majd szépen fokozatosan. Most kiegészítőket vadászok, óra, öv, cipő miegymás... hatásvadász tudom, de jó ötletnek tűnik. Eléggé plazmatikus, ugyanakkor határozott elképzelésem van arról milyen stílust szeretnék kialakítani. Végére meglátjuk mi sikerül. :)

Hasta Manana :)

Bármilyen kevés is választ el a tébolytól, a végső ítélettől hosszúnak tűnik még az idő ami őrlődéssel fog telni.
Talán erről szól, kell, hogy benne legyen ez is. Másként nem lenne teljes. Vékony a határ az őrület és a boldogság mezsgyéje között. Táncolok rajta amíg el nem szédülök, de készen állok, bármerre is dőljek majd. A boldogságot talán már megszolgáltam, hiszen az őrültségben már hatalmas rutinom van. :)

Várás van... aztán majdcsak jön a végkifejlet.

Ezt nem tudom szebben.
A költő már dalba öntötte a szavakat helyettem. Köszönöm!

Juhász Gyula
Szerelem?

Olyan nagyon rengeteg sok ráérős és unatkozós szabadidőm van amit akár mással is el tudnék hasznosabban tölteni, hogy azt már érdemes lenne tőzsdére vinni. Most éppen baromira szívesen bújnék inkább össze valakivel ahelyett hogy a telómat kényszerülök flashelni. Lógatnám a lábam a balcsiba söröcskével a kezemben ahelyett hogy álló nap kapom az ívet a félnótásoktól akiktől jóformán agyfaszt lehet kapni rövidtávon. Utaznék, jönnék-mennék, pihennék álló nap a tengerparton és ha kedvem támadna pancsiznék egyet. Lassan szükségem lesz egy kis szabira. Kezdek befordulni. István dobta az ötletet hogy nyáron szakadjunk külhonba valahova egy hétre vagy pár napra amolyan vándortúristaként. Csak úgy lássunk világot. Nem rossz ötlet. Közeljövőben tervbe vettünk egy kalandparkos kiruccanást is, ki tudja mi jöhet ki belőle :D

Sima ügy, egyedül nem jó, talonban meg pláne, de legalább én szervezem az életem javarészét és csak magam hibáztathatom ha valamit elcseszek. Ha pedig később rájövök hogy valamit másképp kellett volna akkor az csak nekem fog fájni.

Lecsábultam szigetre... megint. Tudom azt mondtam legutóbb is hogy utoljára jártam ott de hát szülinapozás volt meg ünneplés meg állítólag buli hegyek... hát ez utóbbi sajnos nem volt. A hangulatot erősen befolyásolta a szigetet átható feszkó. Zene is gagyibb volt a szokásosnál. Kevesen voltak a szigeten igazából csak lézengés volt. Akadt egy két táncoslábú ez természetes, de most hatványozottan kiugrottak azok az emberek akik csak egy bizonyos céllal járnak le ilyen szórakozóhelyekre. szerencsére nem pénteken mentünk amikor razzia volt. Mind1. Az egész este pozitívuma hogy Istvánnal dumáltunk egy csomót. Rég volt.

Egy biztos. Hajógyárira egy ideig nem teszem be a lábam. 

Úgy fest a statisztika alapján van legalább egy állandó olvasóm, szóval külön Neki szentelem most ezt a posztot. :)

Ülök itthon a gép előtt miközben dolgoznom kellene és Te jársz a fejemben. Nem. Nem vagyok egyértelműen biztos abban hogy Te azért olvasod a blogomat mert kíváncsi vagy arra mi történik velem. Egészen egyszerűen az is lehet, hogy csak arra vagy kíváncsi hogyan tudlak megszólítani névtelenül. Arra hogy gondolok-e Rád. ;)

Tudod, megígértem valakinek hogy vigyázni fogok Rád. Neked nincs más dolgod, csak élni az életed, vidámnak, boldognak lenni, és ha egyszer túl messzire mennél én majd óvatosan meghúzom a féket. Ha úgy érzed néha nehéz akkor sem szabad mutatni semmit. Ez talán az élet egyik legnehezebb kihívása. Mosollyal leplezni a kínt, a fájdalmat, a szenvedést, a vágyat, a haragot....a belülről fakadó érzéseket. 
Én azt hiszem már megtanultam. Igazi száraz, emészthetetlen és keserű tananyag, de segít felkészülni az életben adódó kellemetlen helyzetekre. 

Nem lehetek az őrangyalod amikor nem vagy velem, ilyenkor magadra kell vigyáznod! Nem hibázhatsz mert akkor én is elbukom, és bukott őrangyalok nem kellenek senkinek! Szükségem van a jó referenciákra, hátha felfogadnak életem végéig. :)

Légy jó, és vigyázz nagyon magadra a kedvemért.

Ende

Mocskos egy időjárás van. :(

Lényegében véve azt hiszem rájöttem miért vagyok annyira ijesztő egyesek számára.
Egyedül, magányosan megkeményedik az ember. Az élet ezt hozza. Szükséges rossz.
Akár menyire próbálom magam és másokat meggyőzni ennek ellenkezőjéről ezt el kell fogadnom azt hiszem.
Sokszor talán tényleg, egy-egy pillanatra sikerül elfelejtenem, hogy mire kényszerít az élet aztán persze mindig történik valami, jön valaki aki ismét felébreszt és eszembe juttatja, hogy miért is lettem olyan amilyen. 
Ezt most köszönhetem Dórinak....
A felismerést pedig szomszédomnak...

Most ennyi, robogok dolgozni.

Igen-igen. Kicsit léptem face-ről. szóval én most nem vagyok fenn...

Most biztos felmerül a kérdés hogy miért is olyan nagyon jó ez énnekem?
Hát mert csak.
Besokalltam. 
Látszatkapcsolatok, papír-érdeklődések és üveg-like-ok. Riszpekt a kivételnek, természetesen.

Transzparens az egész. 

Van telefonom, olvasok mail-t. Aki akar megtalál. Gyanítom hogy sokan nem fogtok keresni.
Talán egyszer visszatérek. Most elég volt kicsit.

Inkább blogolok.
play real this fuckin' life

Megérkeztek az új lakótársaim... még nem tudom kifélék mifélék de remélem nem lesznek nagyon zajosak....

Később beszámolok róluk részletesebben most segítek nekik beköltözködni :D

Eltelt egy kisebb idő mióta nem íródott kis kezeim által új post. Ennek jobbára az az oka, hogy egyik mélypontból zuhanok a másikba. Mint egy idióta Marianna árok, az egyik peremről vergődök a másikra a felszínt pedig lehet már sosem látom. Talán nem volna szabad ennyi magánéleti, dolgot kipostoljak a netre de végülis ez az én blogom vagy mi.
Lindus gyönyörűségem próbál elcsábítani moziba de én nehezen adom magam xD. ---- WTF??? nincs olyan szerencsém... :(
Szomszédomba költözött ideiglenesen egy kolléganő. Szépséges, intelligens, érett. Nemmm kéne vele kavarni... még akkor sem ha ez a szikra maga az ősrobbanás. Házinyúl ugyebár... bár ki tudja mi sülne ki belőle. Music of future...
A harmadik leányzót már le sem merem írni... Huhh... kissé meglepett a kérdése mikor ma összefutottunk és nekem szegezte.... "te kerülsz engem???". Diszkrét mosoly. Azt kellett volna felelnem, hogy igen, de csak annyira mint az ipari elektromágnes a fémhulladékot! :D Azt hiszem ez a dolog is kilátástalan. Hisz ő foglalt, több szempontból is... és különben is Huginak megígértem, hogy gondolkodom mielőtt cselekszem...

Jelen helyzetben adott a tényállás:
Akit igazán szerettem volna arra nem tudtam elég jó benyomást tenni.
Akit szívesen látnék egy-két-háromvagytöbb reggelen magam mellett az ágyamban mert kíváncsivá tett... mondhatni tabu. 
Aki pedig foglalt és mégis akar tőlem valamit az kétszer gondolja át, és tegye azt amit jónak lát.

Mindezek után már csak hab a tortán egy barát, ismerős akivel - eddig csak sejtésem volt ezzel kapcsolatban de a hétvégén azt hiszem igazolódott - már jó ideje hajt egyfajta vágy a másik "kipróbálására". Nos ez több szempontból sem szerencsés mert felvet két kérdést aminek barátok között nemigazán lenne szabad..... Egy, mi van ha jól sikerül? Kettő, mi van ha szarul sikerül? :D

Most komolyan, lassan tényleg az lesz hogy vadidegen csajokat fogok leszólítani és szédíteni álnéven :D. Amikor pedig úgy érzem tovább állok. Így talán senkinek sem fáj. Nincs elköteleződés. Nincs fölösleges parázás.

Majd lesz valahogy.
Szép estéket.

Szóval akkor most következzen egy post amit az én kis kedves Samumnak ajánlok.

Samu egy hideg havas téli éjjel átfagyva éhesen kopogtatott be az ajtómon... odakint röpködtek a farkasordító mínuszok... :D 
Persze. Jó vicc.

Az expressz.hu-n találtam rá, rövid telefonos egyeztetést és némi logisztikai koordinálás elteltével - nameg egy deákos távozását követően - már itthon csücsül a fürdőben egy ideje. Bélával elhoztuk UP Központtól.
Nem nyöszörög, nem csóválja a farkát és nem szarja össze a lakást. Mosógép. Végzi a dolgát, nincs rá panasz. 

Az egyik kolléganő átmeneti szomszédolása idején már kipróbálta Samut. Kétszer. Ő sem panaszkodott rá.
Samu egyébként egy kisebb méretű a fajtabéliek között. Pontosabb infót itt lehet róla olvasni.

Remélem még sokáig velem marad mert jó itt neki! :)
Ha jó kedve van és elhalmozom szeretettel, nameg mosószerrel és öblítővel akkor pittyeg mikor a gombjait nyomogatom. Ha végzett a feladatával meg édesen fütyörészik zenélget magában :D
Íme őkelme és amint az a képen látszik éppen dolgozik!

Igen a post arról szól ami a címben is van.
Vagy inkább írhatnám azt is, hogy  egy ajtó bezárult.

Van ilyen, majd egy másik kinyílik. 

Csak pozitívan, másképp nem érdemes.

Az utóbbi napokban agyalgattam. Tudom most egyesek jól megjegyeznék hogy micsoda??? 

Önértékelésre készülök, szóval teszek magasról az ilyen rosszmájú megjegyzésekre.
Foghatnám sok mindenre. Sors, karma, nagykönyv, özönvíz... a lényegen nem változtat. Ügyes, értelmes, érett felfogású, őszinte figurának tartom magam. Nem kifejezetten jóképű, nem is nagy dumás, de legalább sok mindennel elboldogulok amire az életben szükség lehet. Erre nevelt az élet. Ami tudományos úton megközelíthető kevés dolog van ami kihívást jelent. Voltam nehéz helyzetekben amikor az elvárásoknak  muszály volt megfelelni. Azt hiszem ez hellyel-közzel sikerült.
Egyedül, mások segítségével, ennek utóbb már nem tulajdonít az ember nagy jelentőséget, de hála égnek elmondhatom magamról, hogy amit véghez vittem azt nagy részben saját erőmből sikerült.

A nőkkel már más a helyzetem. Mondhatnám, hogy siralmas és ez tuti, hogy az én hibám. Abszolút nem racionális úton megközelíthető problémakör. Illetve némileg átgondolva... van egy furcsa tényező ami nagyon csekély számú nőnek életem során imponált. Ez a személyiségem talán. Igaz lehet az a félig üres mondóka hogy külső megfog belső megtart, mert akik a külsőm ellenére megmaradtak mellettem azokban többnyire sikerült egy huzamosabb ideig tartó hatást otthagynom. 

Azok akik nem jöttek elég közel, nem láttak elég mélyre, vagy csak nem voltak elég kíváncsiak azzal magyarázzák, nincs szikra. Nem működik a kémia, vagy csak egyszerűen bocs de nem vagy az esetem. Van ilyen. 
Nem tudom, hogy sikerült. Valahogyan magzatkori  fejlődésemkor kimaradhatott nálam valami mirigy ami a klasszikus értelemben vett gátlástalan macsó férfiakban megvan. Ember vagyok tehát vannak hibáim, de nem vagyok az a fajta felületesen rányomulós "hé kislány leszel a babám?" típus sem, szeretem megismerni a partneremet. A lassabban de biztosabban haladó mélyebb kapcsolatokban hiszek. Persze ennek megvannak a hátrányai is, de próbáltam a másik verziót is és az sem jobb. Ez tartalmasabb.

Összegezve a fentieket, lehet hogy nem én vagyok a nők álma a megtestesült jóképű rossz fiú?
Hmm lehet valahogy valamin változtatnom kellene a nőkhöz való hozzáállásomon? 
Minden bizonnyal nagyobb próbálkozás/siker arányt könyvelhetnék el...
Lehet, hogy ez lesz. Nyomulok felületesen, kihasználok mindent és mindenkit. Teszek a jövőre, mások érzéseire.  Hagyom magam sodródni az árral...

Megtenném szívem szerint, de nem akarom magam szemen köpni amikor tükörbe nézek.
Ez vagyok én, ilyen. Tökéletlen. 
Akinek nem felelek meg az máshogyan látja a világot, dehát sokfélék vagyunk. 
Akinek ez kevés az később még láthatja majd másképp. 
Akiben nem mozgatok meg semmit mert csak a felszínt karcolgatja az nem járt szerencsével, talán legközelebb máshol, mással. 

A csodák egyszer odébb állnak és új csodák jönnek.
Tudom jól.
riszájkling csoda

Akinek nem felel meg az máshogyan látja most a világot, dehát sokfélék vagyunk.

Kaptam hát kiteszem.

Hol is kezdhetném....
Egyszer ígéretet tettem annak az embernek, aki gyökeresen megváltoztatta az életemet, hogy kap tőlem egy "ajánlólevelet"...
Ugyan még nem érzem, hogy készen állnék kitépni őt a szívemből, de azt gondolom, hogy idő és érzelmek kellenek a megíráshoz...
Szóval... a történet 2011. június 17-én kezdődött...
Szerelem első látásra... részemről. Persze a dolog koránt sem egyszerű... én ugyanis férjnél vagyok. 
Azóta ritkán telt el úgy nap, hogy ne beszéltünk volna. Többször találkoztunk, töltöttünk együtt csodás pillanatokat, felejthetetlen éjszakákat... 
Bátran kijelenthetem, hogy egy korrekt, őszinte férfit ismertem meg személyében, aki gondolkodásmódjával a realitások talaján lépked. Önbizalma azonban fejlesztésre szorul... bízom benne, hogy ezzel a levéllel még egyszer hozzájárulhatok én is!
Egyszer azt kérdezte tőlem, hogy az én szememben ő férfi-e...

-rossz ez így....
-nekem mondod? 
-sokkal jobb lenne ha közelebb laknánk
-és veszélyesebb is... mellesleg azt mondtad múltkor, hogy akkor valószínűleg megunnál... amit én nem mondhatok el
-lehet egy buta kérdésem?
-kérdezz
-a szemedben én férfinek számítok? mármint a köztünk lévő korkülönbségre tekintettel....
-jelenleg az egyetlennek... igen, határozottan! a kor nem számít... nekem legalábbis
-ennek örülök
-én is kérdezhetek?
-igen
-miért kérdezted ezt?
-tudni szerettem volna... ennyi az egész. sokszor megingok ebben a hitemben
-ne tedd!
-hogy valóban férfi vagyok-e.... időnként még visszaköszön ez az érzés
-erre azért nem reagálnék, mert nem tudom, másokkal hogyan viselkedsz, és azt sem, hogy ők milyen felfogással bírnak
-ez igaz... bölcs vagy
-nem... ezt másnak nevezik...
-minek?
-jelenleg épp csak megfontolt, pár mély lélegzetvételt követően...
mellesleg... az én személyes véleményem alapján te sokkal érettebb felfogással bírsz, mint sok más, nálad idősebb férfi
-köszönöm szépen a bókot 
-nem bóknak szántam, ez tény

Tudom, hogy elveszítem Őt... lehet, hogy lassan, de biztosan...
Ez az érzés pedig lassanként felemészt...
Tiszta szívemből kívánom, hogy Te - aki most e levelet olvasod - felfedezd benne azokat az erényeket és tulajdonságokat, melyeket én megtapasztaltam! Ha így van, kérlek, mosolyogva nézz a szemébe, öleld át szorosan és soha ne engedd el Őt!!!
Rossz tulajdonságom az önzés... viszont abban biztos vagyok, hogy bárhogyan is alakuljon a kapcsolatunk a jövőben... ha Ő boldog lesz, én is boldog leszek!

H.

Vannak dolgok az életben amik törvényszerűen úgy vannak mindig ahogy nem kellene lenniük. Ez ellen nincs mit tenni, el kell fogadni és kész. Alapesetben mörfi törvényeire hivatkozunk akkor ha valami pontosan úgy jön be ahogyan számítunk rá még akkor is ha ez az esetek java részében pontosan a negatív irányt képviseli. Például ami elromolhat az el is romlik, vagy a telefon is mindig éppen akkor csörög amikor épp fürdünk, ülünk a vécén vagy miegyéb a lényeg hogy akkor amikor nem alkalmas.

Mi ennek a postnak az aktualitása? 
Elgondolkodtam. Melyik oldalon jobb lenni? Aki szeret, vagy akit szeretnek?
Tudom ennek így nincs értelme.
Hiába kaphatok meg valakit, de igazán nem tudom értékelni, és miért értékelem túl azt akit nem kaphatok meg?
Olyan ez mint egy focipálya. A labdának mindkét térfélen kell pattognia, mert csak akkor izgalmas a mérkőzés.
Amíg az egyik térfélen ott van minden amit megkaphatok, a másikon ott vannak a vágyaim. 
Mi alapján érdemes vajon dönteni?

A felvetés persze csak költői. Önigazolásra törekedni nem bűn, én legalábbis nem tartom annak! :)
Ez utóbbi érdekes logikai katyvasz.
Kell ilyen is.

Kiegészítés:
Nemrégiben valakivel beszélgettem a külső és belső szépség értékelésének menetéről, fontosságáról. 
Én nem tudtam túl jól megfogalmazni, de Müller Péter szerintem elég jól körbeírja!

‎"Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. És van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is. Mindenki szebb, mint ahogy a tükörben riadtan megpillantja magát. Ha a szív szemével nézel, ezt a valódi arcodat keresed. Magadban és másokban is. Nem azért, mert idealizálod magad vagy a másikat, nem azért, mert hazudni akarsz, hanem mert szebb és értékesebb vagy, valóban. És ő is – ameddig szereted." Müller Péter

Tehát ha összegezni akarom, azt mondom, azért vagy szép mert szeretlek, és nem azért szeretlek mert szép vagy! Nagy különbség.

Először is....egy kis lájtos lejátszási lista... tessék közben hallgatni :)

Szóval... a szuper nap után este negyed kilenckor taliztunk Örsön a gombánál. István Krisztián Berni meg én belőttük az irányt Andihoz. Jó kis estének indult... Istvánnak a héten nekem tegnap volt a szülinapom ugyebár... plusz Berni sikeres vizsgáját is meg kellett ünnepelni. :) Andinál előkerült némi égetett szesz Jager HP (házi pálesz) Martini alakjában... amit a két üveg pezsivel egyetemben egyből elkezdtünk kóstolgatni... Andikám innen üzenem, hogy az a pohár biztos hogy nem féldecis... ;) Mind1 jó volt a hangulat, zene youtube-ról hangulatkeltésnek. Egy óvatlan pillanatban rányitottam a készülődő lányokra, Andi épp vasalt és igazi háziasszony módjára felajánlotta hogy kivasalja a pólómat... persze szerintem csak poénnak szánta de képzelhetitek az arcát amikor én erre egy ezred másodperc leforgása alatt levettem és a kezébe adtam, vasalás közben édesen prüszkölt a parfümömtől... látni kellett volna :DDD 
Az est további részében meztelen felsőtesttel rohangáltam a lakásban :) Felváltva táncoltattam meg a lányokat  :D negyed tizenegy körül megjött a taxi, és persze az üljön előre aki a legjózanabb... naná hogy én. Törvényszerű valahogy ha pia marad meg és el kell tüntetni akkor az üveg mindig az én kezembe kerül. Ez most is így történt, egy fél üveg pezsivel mentünk le a taxihoz és nem igazán lehetett vele beszálni... szóval Krisz a kezembe nyomta én meg lehúztam belőle amenyit bírtam. Szerintem Örstől hajógyáriig kb 15 perc se volt az út szóval hasítottunk. Szentlélek térnél felszedtük Vili-t, aztán benyomultunk a szórakozóhelyre. Ekkor már eléggé magam alatt voltam az elfogyasztott HP menyiségének köszönhetően... pláne hogy hol martinivel hol pezsgővel kísértem le... nem szabad keverni!  Egy kis lötyögés után lepihentem egy asztalnál a többiek meg szétszéledtek. Időnként megpróbáltak rávenni, hogy táncoljak, de ilyenkor ez nálam nem megy. Picit regenerálódnom kell. 2 körül már egész jól voltam, igaz a társaság egy része ekkorra döntött úgy hogy K hideg van haza kéne indulni, szóval csatlakoztam az indítványhoz. Hazabumliztam éjszakaival Bositól séta. Biztonsági őreink úgy horkoltak az aulában hogy öröm volt hallgatni. Tök jól kipihentem volna magam ha nem hívnak fel az őrök háromnegyed 8kor meg kilenckor. Tanulság, telefon kikapcs ha lefekszek aludni és nem vagyok ügyeltben. ennyi. 10 körül felkeltem, tévéztem, ebédeltem, aztán fél 3 körül visszafeküdtem. Továbbiakban a nap hátralévő részében asszem pofára zuhanva aludtam délutánig.
Az este egyik érdekes momentuma az volt hogy mindannyian facér fiatalként indultunk az éjszakába, és Andit leszámítva mindannyian egyedül tértünk haza. Talán öregszünk vagy miafranc.:) Rólam mondjuk nem mondható el hogy valaha is ismerkedtem volna szórakozóhelyen, nem szokásom, nem szeretem, én ilyen vagyok. Tőlem már megszokott, de a többiekről nem nyilatkozhatok. 
Most így sikerült. Jó volt.