Helló olvasó, szervusz kicsi blogom.

- Az írás vége felé  járok már , tudom kronologikusan nem idevaló az a tájékoztatás amit most  ide beszúrok, de hátha van némi értelme annak, hogy néhány órával az írás kezdete után visszalépek a kezdőponthoz és óva intek a folytatástól minden olyan olvasót akinek a hozzám fűződő már meglévő vagy most fejlődő, kialakulóban lévő érzéseire tekintettel releváns útmutatást adhatok a folytatást illetőleg... NE ismétlem NENENE, ne olvasd tovább kérlek. Zagyvaság, értelmetlenség, szánalom.... pfff -  

Visszaolvastam a blogot, és ittam is már egy keveset, szokásomhoz híven. Varga pincészet, furmint félédes, kedvenc lesz ez is!
Igyekeztem visszafogni magam, nem írni, de nem megy. Úgy tűnik időről-időre valahogy sikerül azzal a tévképzet-tudattal kábítanom saját magam, hogy van olyan aki ezt itt olvassa rajtam kívül. Végül is mindegy, hiszen legalább én olvasom, és így már megéri hajnalokba menően párna fölött görnyedve kattogni a tasztatúrán.

Olvasod vagy sem, nem tudom,  örüljek-e Neked?! 

Mostanság, - ahogy régen is - a fő csapás, próbálom megtalálni Önmagam és keresem az utam. 
Pontosan két hónapja sőt picit több már, hogy utoljára írtam ide, de azóta is Önmagamnak próbálom bizonyítani a létre való alkalmasságot. Egyedül és önerőből. 

Szégyellni való, egyedül lassan megőrülök, és feladom, de gyáva vagyok bárkire is alapozni, újra hinni ,bízni. Talán egyszer, majd valamikor de most még nem.  
Belefáradtam. Kimerültem. Minden alkalommal nekem kell küzdenem, és ez most túl sok energiát vesz el, amiért pedig nem kell, az nem érdekel.

Most nem kívánkozik a társaság, nem esik jól már a figyelem sem mióta újra...

Tulajdonképpen leírnom ide azt amit a szemedbe nézve nem mondtam el akkor mikor lehetőségem volt rá, olyan mintha egy jó nagy T-bones steak elfogyasztása után a tányéron otthagytam volna neked a csontot és a köret java részét.
Nem teszem. A hús, ha akarod csak és kizárólag egyedül a Tiéd.

Azt hittem, fene tudja talán normális is lehet. Olyan mint ahogy mások is csinálják, úgy emberi módon. Felhívjuk egymást beszélgetünk, összeülünk. Nevetünk, egymás szemébe nézünk és kicsit kutakodva feltételezésekbe merülünk. Vajon hogy van mostanság? Boldog? Nem túlzó kíváncsiskodásra adni a fejünket csak amennyire egy kicsit bátorkodunk kockáztatni, amíg még gond nélkül vállalhatóan, nem unottan szívesen végighallgatnánk a másik gondjait, bajait. Talán iszunk egy pohár bort, és messzire elmeredve a múltban, azokat a történéseket nem firtatva....

Nem megy, ne haragudj.
Azt hittem tudom kezelni, azt gondoltam én irányítom az érzéseimet. Önuralom? Felejtsd el.
Elég volt.
Ócska kis dohos ízű fogcsikorgató félelem tart távol tőled. Görcsösen rettegek a gondolattól, hogy újra és újra le kell mondanom, el kell engednem, és újra jössz, beviharzol és megint. És én hülye vagyok és megint ugrom. Sajnálom.
És talán már nem. Megfogalmazhatatlan. Birtokolsz és uralsz. Kedvedre rázom a csörgős sipkámat és bukfencezem. Elmúlt majdnem. Küzdelmesen, hosszan, de kis híján el. Eddig. Aztán Egyetlen pillanat alatt oda hónapok kitartó munkája, erőfeszítések hada. 

elég
nincs több időnk már 
megöregszünk, éljünk is
szeretlek, szerelemmel de akármennyire fáj, ha beledöglöm is, ha nem kellek és nem teszel valamit én ... bármennyire is nem imponáló gyáván odébbállok.

Van még néhány korty a pohár alján. Töltök még. Fura ez a furmint. Kellemes fanyar, picit kesernyés mint a mosatlan szőlő héja, ugyanakkor nem annyira édes de AZ és friss mint egy igazi Tokaji. Telitalálat.

Tévképzeteim vannak. Félreértelmezéseim. Vajon miért gondoltam azt, hogy még kell a férfi aki lehetek? Vajon miért akartam azt hinni, hogy még érdekel a sorsom? Sosem fogok válaszokat kapni, de talán nem is akarok.
Borzasztó érzés valakire vágyni. Valakire vágyva arról álmodni...
... arról képzelegni, hogy ránk üzen ráérsz este? Hiányzol, gyere át és beszéljük meg, és javítsuk meg.... Kegyetlen dolog egy ilyen szívnek az, ha jön egy üzenet segíts kérlek...

Idióta, meggondolatlan, teljes mértékben degenerált pöcsnek érzem magam.
Életre nem való, használhatatlan senki, vagyis használható senki, már nem tudom melyik helytálló.

már nem érdekel
Mindjárt reggel. 

Olvasod vagy sem, nem tudom,  örüljek-e Neked. Tudasd velem. Már nem értelek, már nem értem magunkat. Jó volt újra néhány percig, óráig és tudom most újra a pokol jön hetekig, hónapokig. Már ez sem, nem-nem érdekel. 
Hagyj vagy szeress 
csak dönts végre kérlek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.