Helló.

Kezdhetném azzal amivel mindig. Visszaolvasással.
Minek? A múltat megéltem, emlékszem szinte mindenre, ami le van írva az pedig már ott van, felesleges ecsetelnem.

Helyette most szeretném elmondani ami van. Volt és ami már nincs. Vagyis inkább aki...nincs. Ahogyan és amiként én megéltem. Amikor együtt, máskor külön. Viharosan. Előre is elnézést kérek, időnként megeshet, hogy nyersen fogalmazok majd, vagy vulgárisan. Megengedem magamnak. Most. Kivételesen.

Elhelyezkedem kényelmesen, és kibontok egy üveggel, most azt hiszem vöröset, Áldomást, csak ez bírja a meleget...javaslom tedd Te is ezt.

Bánt, zavar, foglalkoztat, dühít. Leláncol, felszabadít, újra és újra belém hatol. Csontig, gyomron, görcsön, fogcsikordulva. Majdnem könnyezve. Szisszenve, mély levegőm elfogyott, remegve, reszkető ajkakkal, ökölbe szorítva. Érzem és tudom nem szabadna Rád gondolnom. Nem akarok. NEM megy. Cikáznak bennem a kérdések, a miértek, a hogyanok. Megint görcsöl. Nem jönnek a válaszok, üvöltenék. Kínlódom, felveszem a telefont kikereslek, leteszem. Újra felveszem fenn vagy face-n, Rád írnék de meggondolom magam. Kilépek, letiltom. Kikapcsolom a netet. Az asztalon landol már nem érdekel. Leroskadok, megbolondulok. Nincs reményem. Könny gyűlik a szemembe de visszaküzdöm és összeszorított fogakkal ráhunyorgok a kis szemétre. Ott ül a sarokban. Mindig. Már régóta velem él. Kis aljas dög. Mindig résen van. Követ mindenhová. Mikor már kezdem megszokni és elfelejteni emlékeztet, hogy márpedig velem marad. suttog. megerőszakolja a tudatom. csak még egyszer ...
Kibaszott üres hétköznapok, idegőrlő hétvégék. Túl sok ébren, haszontalanul töltött idő. Túl sok idegesítő ember. Emberek. Zavarnak. Tennem kell valamit. Változtatni akarok. Túl sok idő amit nem magamra fordítok. Túl sok gondolat amit köréd építek. Nem tudatosan. Nem tudom megmagyarázni. Reggel első, éjjel utolsó. Napközben inkább már nem figyelek oda. Nem merek. Tudom, hogy elég egy pillanat. Munkában, vezetés közben. Kell a napszemüveg.  Fájsz. A hiányod fáj. Miért voltál? Miért nem vagy itt? Találd  már ki mit akarsz... mond meg miért nem?! Kérdések megint, folyamatosan. Nem tudlak, nem látlak. Folytatnom kell ezt még? Zűrvan. Kiürült a pohár...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.